Teljesítsd be női küldetésed!

Valódi Nő
Palántanevelés otthon – utolsó pillanatban vagy a magok elvetéséhez!

zoldsegek720x576.jpg

Még gyorsan elültetheted a paradicsom és paprika magokat, ha májusban szeretnéd őket kipalántázni a kertedbe vagy az erkélyedre.

Hobbi kertészként olyan hozzám hasonló nőknek kívánok segítséget adni a kertészkedéshez, akik a növények termesztésével elsősorban az ezzel járó örömet szeretnék átélni, nem pedig a mindennapos rabságot, amivé néhányan teszik ezt a csodás szabadidő eltöltési formát.  Azon Valódi Nő-társaimhoz szólok, akik meg akarják ismerni, meg szeretnék tapasztalni a kerti munka adta megelégedést, testi-lelki harmóniát, a női lét kiteljesítésének egyik módját, élvezni kívánják munkájuk gyümölcsét. Szeretném megmutatni, hogy a kert nem feltétlenül egy felettünk uralkodó zsarnok, akit ha tetszik, ha nem szolgálni kell, dolgozni benne, nehéz teherként cipelni a vállainkon, amitől többé el nem szabadulhatunk. Nem! Való igaz, hogy alapvető ismeretek nélkül nem lesz sikerélményünk, zöldségeink nem fognak szép termést hozni, gyümölcseink betegek lesznek, virágaink csak vegetálni fognak. Viszont nem foglak téged elárasztani bonyolult fogalmakkal, a növények latin neveivel, hőmérsékleti és egyéb tűrési paraméterekkel és vég nélkül sorolhatnám. Csak a saját tapasztalataim alapján alapvető fontosságúnak ítélt dolgokkal és tényezőkkel foglalkozunk, amit én nem tudok, abban pedig te fogsz nekem segíteni, ugye? Ha valaki hozzáértő, szakképzett kertészként segít majd nekünk, annak pedig megköszönjük a kedves tanácsát és szívesen fogadjuk magunk közé.                                                           

Sajnos az a tapasztalatom, hogy az emberek többsége irigy, még a saját tudását sem képes továbbadni, inkább magával viszi a sírba, szó szerint. Ott volt például Laci bácsi, aki a párom barátjának az édesapja volt. Ő kezdte el metszeni a gyümölcsfáinkat, tőle kaptuk az első zöldség palántáinkat.  Amikor egyszer áthívtak a feleségével, hogy nézzük meg a kertjüket, emlékszem akkorák voltak a paradicsom palántái és olyan erősek május elején, hogy még a szám is tátva maradt. Ámuldoztam, hogy mekkorák voltak a salátafejek a fóliasátorban. Meg is kérdeztem a bácsit, hogy mi a titka, hogy ekkorák a növényei? – Locsolni kell, öntözni, a víz a fontos – válaszolta. Akkor elhittem. Ma már tudom, hogy nem ez a legfontosabb. Nem mondta el, hogy mivel turbózza a növényeit. Gondoltam, majd kihúzom én belőle még. Három éve tavasszal csak nem akart jönni, megmetszeni a gyümölcsfákat. Szóltam is a Gézának, hogy ugorjon be Laci bácsihoz, már mindjárt április, annyi lesz a fáknak. Sajnos nem metszette meg őket soha többé, a titkát pedig a palántanevelésről nem tudtam már kihúzni belőle, mennyei kertjében növeszti a salátáit. Ennyi bevezető után csapjunk is bele a közepébe! 

Mekkora kertre is van szükséged? Attól függ, hogy mi a célod! Ha szeretnéd szó szerint megtermelni a családod szükségleteit, akkor egy négy fős családdal számolva kb. 200-300 m2-es veteményest kell kialakítanod. Ha burgonyát is akarsz nevelni, még 100 m2 kell, ha gyümölcsöt is szeretnél termeszteni, még további területre lesz szükséged.

kert800x450logos.jpg

Ha csak hobbikertészként szeretnél működni, akkor a saját zöldséges kertem méreteit javaslom, egy 3x7 m-es területet ásass fel a barátoddal, férjeddel. Hidd el, ezzel is van mit tenni bőven! Ha úgy érzed, hogy nagyobb területtel is elbírnál, akkor ne betonozzátok körbe a kertrészt! Nálam több év szegély nélküli kert művelése alapján alakult ki ez a méret, amit aztán betonszegéllyel vettünk körbe, hogy a fű ne törjön be az ágyásokba. Mekkora a te kerted? Netán a balkonon kertészkedsz? Írd meg!

Mennyi palánta kell egy hobbikertbe? A legfontosabb tényező, hogy mi a kedvenc zöldségfélétek? Azok között van-e olyan, amit palántázással ültetünk? Például a mi nagy kedvencünk a paprika, a paradicsom, a fiamé az uborka, mindig ültetek vöröshagymát, lilahagymát, petrezselymet a zöldje miatt, 1-2 sor sárgarépát, kaprot és végül van egy fél ágyás eper is. Ezek közül a paradicsomot és a paprikát palántázzuk – ugyanis, ha magról vetnéd el pl. május elején (előbb azért nem lehet, mert ezek a zöldségek fagyérzékenyek), kb. 10 hét mire kiültethető palánta lesz belőle, és csak később, július végén virágozna neked, tehát nyár végére teremne csupán piros bogyókat. Ez pedig késő lenne. Ezért kell – ideális esetben – március elején elültetni a magokat, de még most se vagy elkésve!Kanyarodjunk vissza a 21m2-es hobbikerthez! Ekkora területből kb. 5-6 ágyást lehet kialakítani. 1-1 ágyást szoktam tervezni a paprikának-paradicsomnak. Mindegyikben, 2 sorban 5-5 bokor fér el kényelmesen. Ez azt jelenti, hogy mindkét zöldségféléből kb. 10 kiültethető palántacsomagra van szükséged. Azért írtam „csomagot”, mert egy ilyen kupacba én 2-3 magot szoktam elvetni abból, ha egy mag nem életképes, akkor is lesz biztosan két növénykém. Tehát mindig 2-3 magot vess egy pohárba, mert ha egy mag el is pusztul, biztosan kinő a másik kettő illetve, mivel ezek lágyszárú növények, nehéz bogyós termésekkel, az erős szélben biztonságosabban áll meg a több palánta, mint egy, nem törnek el. Még így is ki kell majd karóznod őket. Akkor a 10 palántacsomagba összesen 30 db magra van szükséged zöldség fajtánként.

Honnan szerezd be a vetőmagokat? A legkönnyebb, ha megvásárolod őket a boltokban, kertészetekben, hipermarketekben, barkácsboltokban, de rendelhetsz valamelyik webáruházból is. Nagyon szeretem az ún. gazdaboltokat, amelyek általában kisebb szaküzletek, professzionális szakárut kínálnak és kérdéseidre szakszerű válaszokat kapsz az eladóktól. A legkörülményesebb, ha a neked leginkább megfelelő fajtából te magad gyűjtöd be a magot. Így találtuk meg a kedvenc paradicsomunkat is. Hiába a Gyuszitól, Debrecenből kapott óriási, szinte lilás színezetű paradicsom, ha nekünk az a csodás zamatú koktélparadicsom kell, ami egyszer csak véletlenül a sziklakertünkben kelt ki. Tavaly fogtam belőle magot, most azt vetettem el, remélem ki fog kelni. Miért is aggódok, hogy vajon kikel-e? Ugyanis vannak olyan zöldségek, de sajnos már a nagyáruházakban vett ún. kukacvirág vagy más néven porcsinrózsa is ilyen, hogy hiába veszem meg a növényt és ültetem el, virágzik és megszedem a magját, ha újra elültetem vagy korcs lesz az új növény, de többnyire egyáltalán ki se kel belőle semmi. Ezek az ún. F1 hibrid fajták. Csak nemrég tudtam meg, hogy ezek magja csak a keresztezés utáni első nemzedékig őrzik meg rendkívüli jellemzőiket pl., hogy duplavirágúak, különleges színük van, bő termést hoznak, vagy ellenállnak a betegségeknek. Ha erről a különleges első nemzedékről magot szedsz, az utód korcs lesz vagy egyáltalán ki sem nő a földből L . Tehát, ha bő termést, ellenálló növénykéket akarsz, vegyél nyugodtan F1 hibrid magot, de vetőmagot nem fogsz tudni nyerni belőlük, vagy életképtelenek lesznek.                                                              

Ha a vásárolt magvaidon zöldeskék bevonatot találsz, ez azt jelenti, hogy csávázott vetőmagot vettél. A csávázás azt jelenti, hogy a magokat növényvédőszerrel veszik körül, hogy megvédjék a kis csíranövényt a betegségektől. Annyit fontos róla tudnod, hogy ilyen magot tilos emberi fogyasztásra szántan csíráztatnod, vigyázz, nehogy a csíráztató edényedbe kerüljön! 

Mibe ültesd el a magokat? Ha nem akarsz külön pénzt szánni rá, akkor a tejfölös dobozaidat mosd jól ki és gyűjtsd össze őket. Az én drágalátos emberem kidobta az enyéimet. Az egyik hipermarketben éppen akciósak voltak a műanyag poharak, vettem is kétszer húsz darabot. Nagyon jók a virágládák, a régi, kilukadt zománcozott lábos, de az így kinőtt magoncokat majd ritkítani kell, egyenként átültetni, ami kényes munkafolyamat, a növénykék sérülhetnek. Én ezt szeretném megspórolni, hiszen így is kicsit késésben vagyok már. A héten megkérdezem egy idős ismerősömet, hogy mit mikor kell pontosan ültetni a „népi hagyomány szerint” és tudatni fogom veletek, hogy ezen túl időben elkészüljünk! Egyszer kipróbáltam a műanyag palántanevelő tálcát, de a kis zsebekből szintén egyrészt át kell majd ültetned a palántákat nagyobb poharakba másrészt, ahogy nyomkodtam ki belőlük a palántákat, a vékony műanyag kiszakadt, nem tudtam újra felhasználni, így nem javaslom. A kókuszrost palántanevelő poharak se jöttek be nekem. Hiába állították, hogy így poharastól ki tudom ültetni őket, ezek a növényeim nem mentek semmire, a dobozkák anyaga nem bomlott el a földben és gátolta a gyökereket a fejlődésben, nem tudtak átjutni a poharak falán, a palántáim csak sínylődtek, nem mentek semmire, ki kellett őket ásni és újra elültetni.   

A magvetés konkrét lépései

1. Vetés előtt áztasd be a magjaidat egy-két órára vízbe, hogy megszívják magukat nedvességgel, kamillás, kakukkfüves főzetbe a biokertészek szerint, hogy ellenállóbbak legyenek a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. Kedvedre böngészhetsz a neten a témát illetően pl. itt: https://okovolgy.hu/a-magvak-elokeszitese-a-vetes-idejenek-kivalasztasa/ Amennyiben siettetni szeretnéd a kelést, akkor 24 óráig is áztathatod a magvakat.

magok800x450logo.jpg

A következő növényekből áztattam be magot (balról jobbra): chilli paprika, uborka, spanyolból hozott paprika, koktél paradicsom, kápia paprika Lenke mamától. A fényképen látod, de nem áztattam be a kukacvirág és egy alsóörsi parkból szedett, virágos bokor magjait.

2. Amíg áznak a magjaid, lyukaszd ki a tejfölös vagy műanyag poharaid alját! Ez azért szükséges, hogy locsolás után ne pangjon a víz az edénykékben, különben a gyökerek és a növénykéid bepenészednek, kirohadnak.

poharmontazslogo.jpg3. Ehhez egy hosszú, hegyes szöget kombinált fogóval tarts a láng fölé és ha átforrósodott, bökd át vele a poharat. Ha belejöttél, egyszerre több poharat is egymáson hagyva ki tudsz lyukasztani egyszerre attól függően, hogy milyen hosszú a szöged. A régi, megtalált magjaidat célszerű ún. csírázási próbának alávetni, mielőtt elveted őket. Én pl. most találtam meg a spanyolországi nyaraláskor megszedett tűzakác magjait. Fölöslegesen nem bajlódok a földezéssel, 2 napra beáztatom őket vízbe. Kis műanyag edénybe törlőpapírt tettem, erre szórtam a magokat és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Arra figyelj, hogy amint megjelennek a csírakezdemények, a magot azonnal vesd el, különben a nagyobb csíra könnyen sérül! Kíváncsi vagyok, hogy jók-e még a magok.

4. A régi virágládákat hozd le a padlásról, szedd ki a pókhálókat belőlük, mosd ki őket. Keresd meg az alájuk való tálcákat is, ha lyukas az aljuk. A beáztatott magokat öntsd ki törlő- vagy újságpapírra és szárítsd le őket, különben össze fognak tapadni, vagy kicsúsznak az ujjaid közül.

5. Kezdődhet a vetés! A neten kikeresed, hogy milyen földbe jó elvetni a magvakat, én most nem vettem külön erre a célra palántaföldet, sima, virágnak való biofölddel fogok használni. A garázsban dolgozom, mert igaz, hogy kint süt a nap, de nagyon erős szél fúj. Teríts le újságpapírt, hogy ne legyen minden földes! Húzzál gumikesztyűt és töltsd 3/4 részig a műanyag poharakat. Kis locsoló kannára tedd rá a rózsáját és picit nedvesítsd meg a földet. Én elfelejtettem megszárítani a vizes magokat, így a lyukasztásra használt szöggel veszem fel a műanyag edénykéből a 2-3 magot, amit a pohárba teszek. Takard be a magokat a mag átmérőjének négyszeres magasságú földréteggel.  Én csak annyit teszek, hogy a takarás locsolás után is megtartsa a mag fölött a nedvességet.

6. A poharakat állítsd bele a virágládába, az edényeket tedd világos, meleg helyre! Az enyémek a konyha és a nappali ablakpárkányaira kerültek. Az uborkát nem is tudom miért áztattam be, hiszen azt közvetlenül az ágyásba szoktam vetni. Na mindegy, ha már így alakult, azt nem poharakba, hanem a virágládába 4 sorba elvetem. A kukacvirágot csak össze-vissza rászóróm a láda földre. A szintén megtalált sütőtök magjai cserépbe kerülnek, a chillik úgy szintén. Minden érthető volt? Ha kérdésed van, írj bátran! Te milyen magokat vetettél és milyen edényekbe? Beáztattad a magokat? Neked milyen tapasztalatod van? Oszd meg velünk! 

Ne felejtsd! Minden nap tartsd nedvesen a földet a sikeres kelés érdekében! A legjobb, ha veszel egy kézi permetezőt erre a célra. Ne legyen túl nedves a vetésed, ne tocsogjon a föld, mert a magjaid el fognak rohadni. Biztosíts nekik meleget, jó, ha van a közelben fűtőtest. Ha nem süt a nap, langyos vízzel öntözz! Levegőre is szükségük van, így ha kész palántaházikóba veted őket, ne felejtsd el a szellőztetést, ha üveget borítottál a tetejükre, időnként vedd le, nehogy túlmelegedjen a vetésed! Na, nem rémisztgetlek tovább. Ügyes vagy, megcsinálod és szépen ki fognak kelni a palántáid! Küldj róluk fényképet!

Teljesítsd be női küldetésed!

                                Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.                                 Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!

A bejegyzés trackback címe:

https://valodino.blog.hu/api/trackback/id/tr6914699252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása