Te, mint gyermek, ha visszanézel, „megláthatod”, hogy a te anyukád melyik csoportba is tartozik. Ha netán valaha megbántott téged, virágok helyett bocsáss meg neki, kérlek. Megrázó epizódok „kis anyám” életéből. 

Müller Péter szerint vannak a „Nagy Anyák”, akik meglátják gyermekükben az isteni valót, bölcsen irányítják őt, hogy beteljesítsék sorsfeladatukat. Az ilyen anyák gyermekei nagy ajándékot kaptak: olyan bölcsességet és iránymutatást, amely egy életre szóló magabiztosságot és erőt ad nekik az élet leküzdéséhez. 

Az én anyám azt hiszem „kis anya” volt: egyszerű asszony, nyolc általánossal, akinek fogalma sem volt spiritualitásról, sorsfeladatról és karmáról. Csak egy Valódi Nő volt. A két háború közötti szenvedés szülte világra őt, hat testvér közül a legidősebbként, gyerekként cipelte törékeny vállain a kisebbekről való gondoskodás terhét. Az anyjának nem volt miből külön főzni a gyerekekre. 4-5 évesen sírva ették a felnőtteknek készült lecsót, olyan erős volt. A kis Ilonkát az iskolában „körmösökkel” nevelték.

A háború idején, a kis házban eldugott, felsíró baba-testvérét a szeme láttára az orosz katonák a konyhaasztalra tették. A részeg tiszt vastag, bőrövét lekapva, keresztülcsapott a pici hasán, akinek a sírása azonnal abbamaradt. A véraláfutás lila csíkja a halvány, fehér bababőrön anyám lánykori retinájába égett örökre.

A serdülő lányoknak, ha megjött a havi bajuk, az szó szerint baj volt, hiszen abban az időben nem volt még vatta se. Régi ruhákból tépkedett rongyokat tettek a lábuk közé. Mivel ez hamar átázott, folyton mosni kellett őket. A házak mögött hátul, a kertben kihúzott kötélen szárogatták a „betéteket”, hogy senki ne lássa. Ezek aztán pár mosás után keménnyé dermedtek és sebesre dörzsölte a lábukat munka közben.

A háború utáni szegénység miatt nevelőotthonba adták Ilonkát, majd nevelőszülőkhöz került. Egy pap családjának kellett dolgoznia, a Bibliából nap, mint nap órák-hosszat felolvasnia. Nem véletlen, hogy egész életében a lábát egyetlen templomba se tette be.

Nagy nehezen felnevelte az élet, Budapesten egy nyomdában betanított munkásként kezdte, majd nyomdász lett belőle. Élete legboldogabb időszakaként élte meg. Addig, míg nem jött apám, akibe fülig szerelmes lett. Hiába volt anyám a nélkülözéstől vékony, de szép, apám már akkor ivott és folyamatosan megcsalta. Amikor megtudta, hogy netán teherbe esett, jól nekiment mindig annyira, hogy ő rendre elvetélt. Koraszülött nővérkém, Editke mindössze 4 napig élt. Apám nem akarta, hogy megszülessek. A hóban, fagyban hajtotta el anyámat nőgyógyászhoz, hogy elvetessen. Azt mondta az orvos mivel már megmozdultam, nem vállalja, hogy „eltegyen”, így megmenekültem. Sorolhatnám még anyám kálváriáját, de ebből is látszik már a lényeg.

Hogyan is lett volna ő „Nagy Anya” szegényke? Bölcsesség, meg tudatosság, hagyjuk a fenébe! Se én, se senki nem vetheti a szemére! Más emberek bűnének terheit hordozta ő, senki se szerette őt, hát hogyan is szerethetett volna igazán ő? 12 éves voltam, mikor apámnál hagyott, talán soha nem tudtam elfelejteni azt a napot. Gondolkodtam gyerekfejjel: hogyan is lehet anya az, aki a gyerekét el tudja hagyni?

Most látom át csak, ennyi évtized után, miért nincs bennem erő, elég önbizalom. „Kis anyától” születtem, aki ellen az emberek vétettek. Dehogy volt ő guru, e földi életen túl látó mester! Örült, hogy szülés után az üres padlón megágyazhatott nekem és apám ütésétől csak az orra törött el. Csodálom, hogy a bánat annyiszor nem ölte meg! Ha nem is szeretett jól engemet, de legalább az életre menekített. Hogy is róhatnám fel neki, hogy miért az anyai sors mellett döntött? Nem volt választása neki: az élet sodorta magával, dehogy is ő döntött. Ötven év kellett hozzá, hogy életünk puzzle-jét összerakjam, hogy ne őt hibáztassam, hogy vétkeit megbocsássam! Ránézek a fényképére: mintha már nem is anyám lenne, hajában az ékszerrel, királynőt látok benne. Remélem, hogy noha földi életét szegényen, nélkülözve élte, megkapta koronáját odafönt az égben! Boldog Anyák napját kívánok tenéked! 

Milyen (volt) édesanyád? „Kis anya” vagy „nagy Anya” szült téged? Mit követett el ellened, amit nehéz megemésztened? Nyugodtan írd meg! Eljött az ideje, hogy hibáit alaposabban megvizsgáld, a tüskéket kigyomláld, hiszem, hogy nem lehetett szándékos az a bántás. Ha még él anyukád és teheted, mézes-mázas, hamis szavak és rózsák helyett őszintén beszéld meg vele! Ha pedig már nem, bocsáss meg neki, engedd el a dolgot és fogadd el őt olyannak, amilyen, hiszen lehet, hogy egész életében rosszul imádkozott érted.

Őszinte, boldog Anyák napját kívánok a mamádnak és Neked!

Teljesítsd be női küldetésed!

Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!