Teljesítsd be női küldetésed!

Valódi Nő
Gondolatok egy tabutéma, a halál margójára!

apulogo1024x758.jpgMindenszentek, halottak napja, elhunyt szeretteid… a fájdalom, az önvád bekúszik a küszöböd alatt. Eljött az ideje, hogy megbocsáss magadnak!

Elmentek, itt hagytak: apád, anyád, gyermeked. Őket ugyan a halál bírósága felmentette, de te hibáztatod-e magadat valamiért? Vádolod-e magadat ki nem mondott érzésekért, arcodon érzed-e még a kimondott szavak erejét?

Nem gondolsz erre… Valld be nekem őszintén, én aztán nem török pálcát feletted: hét éve nem voltam kint a temetőben! Még mindig nem megy. Akkor eltemettem őket és a könnyeimet is velük együtt örökre (legalábbis akkor ezt hittem). Te is őrzöd magad az újabb fájdalomtól? Hidd el, megértelek!

A közeledő ünnep még sem enged öntudatlanul, robot üzemmódban létezni idekint. Hagyd a mécseseket meg a művirágokat a francba. Nem ezektől leszel békében magaddal. Csendesedj el,

merd meghallani a bentről jövő szavakat,

lelkiismereted hangját. Én is hallgatom és most meggyónom neked őket. Kétszer követtem el egymás után, ugyanazt a hibát. Apám és anyám a combnyaktöréseik után feküdtek egy-egy otthonban időben és földrajzilag is eltolva (három éves koromban váltak el). Apám, akinek ekkor már a megkívánt és becsempészett Unicum is marta a száját, és fürdetéskor még a bőre is fájt, egyszer ezt kérdezte tőlem: – Elkerülök majd innen? Én azt hittem, hogy már megint haza akar menni a házába így azt találtam mondani, hogy – Dehogy mész, hiszen egyedül megint csak elesnél. Holott – utólag gondolkodtam csak el rajta – beszéltünk egy másik emeletről is az otthonban, ahol önállóan, saját szobában éldegéltek az öregek, felügyelet mellett. Lehet, hogy ő erre gondolt, de én erről nem győződtem meg. Csak elvettem tőle a reményt, hogy abból a szobából ő még valaha kikerülhet. Pár évre rá anyámmal ez az egész, szinte szóról szóra ugyanígy megesett. S én ugyanezt válaszoltam. Tőle is elvettem a reményt? Lehet. Félreértettük egymást és az élet rohanásában nem tartottam fontosnak tisztázni a szavak értelmét. Szinte napra pontosan, a töréseiktől számítva hat hónap múlva ment el mind a kettő. Ostorozzam magam ezért? Inkább megírom neked, hogy megkövezzél.

– Eldöntöttem magamban: megbocsátok magamnak ezekért.

Neked van miért könyörülnöd magadon? Ha van, csak annyit írj kommentben: Igen. Ha könnyítenél lelkeden megírhatod a történeted. Csak te döntöd el, egyedül a te saját döntésed! Hiszem, hogy az élet nem vár örök vezeklést az elrontott pillanatokért. Írd le egy levélben, „beszéld meg” azzal, akivel az eset történt.

– Sirasd el, gyászold meg és engedd el.

Ha lelked úgy kívánja, éld át újra, mássz le az akkori poklod legmélyére. Oszd meg másokkal a bánatodat ha tudod, a levelet, az írást ha akarod hangosan olvasd fel „neki” majd égesd el, dugd egy lufiba és engedd fel, hajtsd össze és ásd el a kertedben, köszönd meg, hogy volt erőd mindezt leírni és semmisítsd meg. Mit tehetsz még?

– Tanulj meg együtt élni a szeretteid nem-léte okozta fájdalommal.

Ugyanis van egy rossz hírem: ha valóban kötődtél hozzájuk, amíg élsz, ez nem múlik el, erre kell berendezkedned. Az idő múlásával, különböző technikákkal max. a fájdalmadat enyhíteni tudod.

– Őrizd meg emléküket!

Müller Péter szerint „Minden ami lesz, emlékezetből lesz.” A róluk őrzött fotók, az őket kutató gondolataink megelevenítik emléküket. Mennyire ismerted őket? Mi az, amit soha nem mertél tőlük megkérdezni? Igen, utólag én is bánom, hogy nem mertem megkérdezni a mostohaanyámat, hogy mi tette őt ilyen keménnyé? Most már pedig azt is látom, hogy az apámat nem ismertem eléggé. Halála után az egyik íróasztali fiókjában egy pici kockás füzetet találtam. Remegő kézzel nyitottam fel a fedelét: azt nem tudtam, hogy mi vár benne, de hogy valami jelentős, azt egyből megéreztem. Legnagyobb meglepetésemre Villon: Haláltánc-balladáját láttam apám saját kézírásával leírva. Soha nem beszélt nekem arról, hogy vonzódna a költészethez, ezért türelmetlenül kezdtem az olvasásába. Szomorú volt a vers, a halál fenyegetéséről szólt, de abban a pillanatban, abban az őrült ámokfutásban nem értettem, hogy Miért? Most megint itt a kis füzet mellettem, sírva olvasom:

A földbe térünk mindahányan,

s az évek szállnak, mint a percek,

véred kiöntött harmatával,

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

(Csodálatos vers Faludy György fordításában, olvasd el.) Azt tudtam, hogy apám félt a haláltól mindig is. Azóta rájöttem, hogy életének léhaságai közül nem egy szerepel a versben. Talán halála előtt írta ki és nyugtalan lelke így próbált megbocsátásra lelni? Remélem nem írtam mindezt le hiába, és te is tanulsz belőle valamit, hogy szabadabbá váljon a lelked és megtaláld akár azt a kicsiny magot is, ami felfedi számodra elhunyt szeretteid életének értelmét, értékét.

Emlékezzünk rájuk együtt! Töltsd fel ide nyugodtan a fényképét!

Ha szeretnéd, hogy kommented bekerüljön a Valódi Nő kézikönyvbe, csatlakozz a Valódi Nő Facebook csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/427112458156085/?source_id=654622728041634

Teljesítsd be női küldetésed!

Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!

www.facebook.com/valodinoblog

A bejegyzés trackback címe:

https://valodino.blog.hu/api/trackback/id/tr6615270556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Camelotr 2019.10.31. 18:52:05

A Haláltánc balladát én is Édesapámtól hallottam először. És már ő sem mondja el újra ezen a Földön sajnos... azt is Tőle hallottam, hogy ez a ballada bizony nem igazán Villon-é, hanem sokkal inkább Faludy saját költeménye. Maximum ihletet merített Villon világából, csak elég tökös fickó volt ahhoz, hogy Villon eredetinek adja el :-).

Béke az elmenőknek, vigasz a (még) itt maradóknak.

Valódi Nő 2019.10.31. 22:53:27

@Camelotr: Köszönöm a kiegészítésedet, én eddig erről nem hallottam. A kommented után egy ici-picit rákerestem a neten és az átköltéstől elkezdve mindenféle verzió szerepel, de nem is ez a lényeg... hanem, hogy egy kicsivel jobban belelássunk az elmentek lelkébe, életébe. Talán veled, mint férfival könnyebben megosztotta édesapád ezeket a férfias témákat. Nekem a politikai bebörtönzéséről se beszélt apám soha sőt, még a volt férjemnek se, csak az új barátomnak említette egyszer ezt meg. Ki tudja mit vitt még magával a sírba :-( . A mi családunkban soha nem volt szó a halálról. Neked mondtak valamit a szüleid, hogyan állj hozzá vagy nálatok is tabu volt?

Camelotr 2019.11.01. 11:08:14

@Valódi Nő:

Nekem ilyen téren szerencsém volt. Egészen pici korom óta ismerősöm a halál. Voltunk már sokféle viszonyban egymással, de a kora 20-on éves időszakomra megbarátkoztunk egymással. Ebben sokat segített hogy vannak és voltak olyan barátaim akikkel beszélhettem erről. Ahogy az is, hogy a családunkban nem volt tabu téma. Egy egészséges vallásos közeg vett körül. Ez is jó volt. Tudom, hogy meghalok majd egyszer. Ez a gondolat számomra mára semleges tartalmú. Egy információ. Akkor jut eszembe általában, ha úgy érzem, hogy hiábavaló módon megy el az időm. Vagy ha épp szomorú vagy nagyon boldog vagyok. Ilyenkor tudatosul, hogy minden de minden átmeneti. Én is az vagyok. Sajnos mindenki akit szeretek ebben a mai formájában átmeneti. Ezzel picit nehezebb megbarátkozni. A Szerelmem is egyszer meghal, a szerelmünkből fakadt életek is véget érnek egyszer... ez nehéz. Ennek a terhét ember nem nagyon van, aki el tudná hordani... egyedül. Nekem ezen a ponton a Teremtő a váram. Lehet hogy ha nem hinnék, beszélni sem nagyon tudnék az egészről.

Camelotr 2019.11.01. 11:16:07

@Valódi Nő:

Ez egy szép vers és sokminden benne van arról, amit még kérdeztél, de nem találtam rá jó szavakat :-).

Hatti:
"AKI ELMEGY
Aki elmegy, arról kéne tudni mindent,
mikor mit mondott, kihez beszélt,
azon az estén ki melyik ablakon
nézett, és amit mi, azt látta-e.
Akik még ott voltak, elmondanák
talán, dehát ők befelé figyeltek,
nézték a sárgán gőzölgő teát.
Nem is maradt más ideát.

És amit tudtunk, összeér-e
egyszer majd, vele és ő velünk?
Mit jelent, amit elfelejtett,
többet-e, amire emlékezünk?
Része-e mind egy nagy emlékezésnek?
Alakul folyvást, ami kész lett?
Kiegészül velünk a készlet,
vagy nincs világa az egésznek,
hogy volt, örökre hasztalan,
mindig csak az lesz, ami van?

Ha csak őbenne találom magam,
mint bolond, azt kivánom egyre,
bár kérdeztem volna: merre menne,
kinézve azon az ablakon.
Ha kérdeztem volna, valaki
akarná-e majd újra hallani?
és ha akarná is, az ostoba,
el nem is mondhatnám soha."

Valódi Nő 2019.11.04. 13:09:34

@Camelotr: Az elején szinte meghökkentem, mikor írtad: "Nekem ilyen téren szerencsém volt. Egészen pici korom óta ismerősöm a halál." Abban viszont tényleg szerencsés vagy, hogy meg tudtál barátkozni vele! A hozzászólásod végén írod, hogy "a szerelmünkből fakadt életek", ami arra enged következtetni, hogy vannak gyermekeid. Ővelük is beszélsz erről? Voltak már temetésen? Ha nem, akkor elvinnéd őket? Azért kérdezem, mert én bizony elvittem az akkor hét éves fiamat, hogy "szokja" a témát. Majdnem fél éven keresztül sírdogált általában hétvégén szombat este lefekvéskor. Azt hittem, hogy el kell vinni pszichológushoz, mire aztán végre elmaradt a sírás. Egy ismerősöm gyereke, viszont pont attól kezdett el újra bepisilni éjjel, hogy ő viszont nem vitte el a nagyszülő temetésére. A szakember szerint a gyerek így nem tudta lezárni a nagypapa halálát magában, nem látta a temetését és emiatt volt a visszaesés. Miután kivitték a sírhoz a temetőbe, mindent elmagyaráztak neki, abbamaradt a bepisilés is. Nehéz dió...
Mivel több hasznos info is van a kommentedben, szívesen szerepeltetném abban a könyvben, ami meg fog jelenni a blog anyagából. Ha lenne kedved a @Camelotr név alatt szerepeltetni, akkor légy szíves csatlakozz a Valódi Nő csoporthoz a Facebookon: www.facebook.com/groups/427112458156085/?source_id=654622728041634 Erre azért van szükség, mert Beleegyezési nyilatkozatot kell kiküldenem aláírásra (ott tudsz e-mail címmel csatlakozni).

Valódi Nő 2019.11.04. 13:17:25

@Camelotr: Ez a vers tényleg válasz a kérdéseimre... Nagyon szép, köszönöm. Egyedül az utolsó sorát nem értem :-( . Megtudható valami a vers írójáról?

Camelotr 2019.11.06. 18:05:15

@Valódi Nő:

"A hozzászólásod végén írod, hogy "a szerelmünkből fakadt életek", ami arra enged következtetni, hogy vannak gyermekeid. Ővelük is beszélsz erről? Voltak már temetésen?"

Vittem már őket temetésre. Az imádott dédnagymamájuk és a nagypapájukéra is. Megviselte őket? Igen. De nem a temetés, hanem az elválás. Beszélgettünk róla. Többször. Halottak napja környékén rendszeresen előjön a téma. És ha előjön, mindig átbeszéljük. Én nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy ki hogy áll a halál tényével. Talán ezt nem is tudom eléggé nyomatékosan kifejezni hogy mennyire. A halál olyan "botrány", amivel muszáj valamit kezdeni. Nem mindenkinek lesz barátja a gondolat, de törekedni kell szerintem rá, hogy az életünk végessége tudatosuljon bennünk. És úgy tudjunk igent mondani minden nap az életre, hogy tudjuk, egyszer el kell veszítenünk. Hogy úgy tudjunk alkotni, szeretni, hogy tudjuk, hogy egyszer minden és mindenki véget ér ezen a világon.

Az persze biztos, hogy gyereke válogatja, hogy mennyire viseli meg a halál tapasztalása, de azt gondolom, hogy sosem maga a temetés a trauma, hanem a halál. És a baj akkor történik, ha a gyerek akkor hall először a halálról, amikor elmegy valaki akit szeret. Halljon róla minél hamarabb. Elszárad egy rózsatő, elpusztul az aranyhal, meghal valaki a környéken. Ezek mind lehetőségek, hogy ismerkedjen a gyerek a témával. Egy időben voltak kisállataink. Jellemzően rövid élettel. Az elpusztult jószágot mindig együtt temettük el. Imádkoztunk kicsit a sírnál. Elbúcsúztunk és örültünk neki, amikor virág nőtt a síron. Az egészséges gyerek lelke olyan, mint a gumilabda. Rugalmas. Hihetetlen, hogy micsoda kemény témákat be tud emelni.

Camelotr 2019.11.06. 18:07:24

@Valódi Nő:

A vers szerzőjéről én sem tudok semmi biztosat. Viszont Hosszúhetény falu facebook oldalán szoktak megjelenni tőle versek. Nagyon szeretem.

Valódi Nő 2019.11.06. 21:45:31

Szuper gondolatokat írtál most is, nagyon köszönöm!
Viszont még jobb lenne ha mások is olvashatnák a könyvben: ezt viszont intelligensen kikerülted és nem válaszoltál rá. Így viszont nekem kell unintelligensen visszatérnem erre a témára abban reménykedve, hogy csak elkerülte a figyelmedet. Szóval még egyszer invitállak, hogy akár a Facebook csoport előbbiekben megadott linkjén (csak rá kell kattintanod) vagy valamilyen módon adj olyan elérhetőséget, hogy a kommentjeidet szerepeltetni lehessen nyomtatásban. Amennyiben nem jelentkezel semmilyen formában, akkor NEM-nek veszem és tudomásul veszem, de nagyon fogom sajnálni.