A címben szereplő mondathoz hasonlók hagyták el a serdülő fiam száját… Hogyan tanítsd meg emlékezni gyermekedet? Így töltheted meg a Trianonnal kapcsolatos üresség érzését a fiatalokban.

„ – Ez aztán nagyon érdekes, hogy Magyarországot hogyan szopatták agyon…” - hangzott a fiam barátja szájából a válasz, miután őt is meginvitáltam, hogy jöjjön el velünk az ünnepségre, biztosan érdekes lesz. „ – Senki nem megy ünnepelni, csak mi.” – kontrázott rá a fiam. „ – De hiszen tanultátok töriből, emlékszem milyen jól felmondtad.” – néztem a gyerekemre. „ – Egyáltalán nem érdekel? Valami csak megmaradt, egy érzés, egy gondolat, hmm?” – próbáltam továbbfeszegetni az emlékhúrokat. „ – SEMMI” – néma csönd. „ – Nem, semmi.” – hangzottak el megerősítésként a szívbemarkoló, üresen kongó, makacsul ismétlődő szavak.

Valamit elrontottam – ostoroztam belül magamat. Rá kellett döbbennem, hogy a haza iránti érzelmek, az emlékezés, a fájó vágy a helyreállítás iránt nem terem magától. Nem telepszik az ifjú szívekbe, csak a SEMMI, ha mi, felnőttek, szülők és nevelők nem ültetjük el a helyébe a magot. Hiába lóg a Nagy Magyarország képe a falakon… Nem elég. Nem teremt a látvány a szívvel egybefonódó, soha el nem múló, lojális kötődést, tüzes érzést. S azért nem, mert nincsen hozzákapcsolódó emlék! Viszont nekem sincsenek ilyen emléknyomaim: apai nagyszüleim 56-ban Amerikába emigráltak, anyai nagypapámat nem is ismertem, a nagymamával egyszer 8-9 éves korom körül pár hetet együtt töltöttünk anyámmal, aztán se kép, se hang. 

Ez az egyetlen kép, ami az első világháború körüli időkben készülhetett Pécsely, ill. Balatonszőlős környékén. A felső sor 3. férfi fölé valaki odaírta ceruzával, hogy Szalai, ő lehetett a papa, József. Az alsó sor bal első női alakja a mama, Jáger Gizella, őt felismerem.

Szóval, ott tartottam, hogy nekem sincsenek az 1900-as korai évekről információim, mégis fontos ez az egész téma – vagy csak meg kell érni rá? Évtizedeket leélni ahhoz, hogy bumeráng módjára visszatérjünk a gyökereinkhez, a múlthoz?

Mindenesetre rádöbbentem, hogy nekünk, anyáknak, apáknak a fő feladatunk, hogy valamiféle emlékmagot ültessünk gyermekeinkbe ezzel kapcsolatban. El is határoztam, hogy a június 4 délutáni megemlékezésen való részvétel nem lesz opcionális a fiam számára, hanem kötelezővé tesszük. Megmutatom neki a fenti fényképet is… Remélem, hogy a délutáni harangzúgás, az esti Székely himnusz és a fényfestett vár látványa beleéget valamit a fiatal lelkébe, amire – ha majd leélt évtizedek múltán megért rá – emlékezni fog, és ugyanúgy továbbadja majd a gyerekének.

Emlékezni – de mire is? Arra, hogy

• 1920. június 4-én 16:32 perckor Benárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ a versailles-i Nagy-Trianon Palotában aláírták az I. világháborút lezáró békediktátumot. https://balatonfured.hu/2020/06/02/nemzeti-osszetartozas-napja/
• Magyarország területének 71 százalékát, magyar ajkú lakosságának 57 százalékát veszítette el.
• Ez az országunkat valaha ért legnagyobb veszteség, igazságtalanság és tragédia.
• Elveszítettük nyersanyag-lelőhelyeinket, termőföldjeinket, nagy tudományos-kulturális központjainkat, rokonainkat.
• Volt idő, amikor szinte tagadnunk kellett Trianon emlékét, majd lassan megtanultuk elfogadni a veszteséget és utat találni az anyaország határain kívül élő testvéreinkhez.

Még biztos sokáig lehetne folytatni a felsorolást, de nem ez a cél. Nem számadatokkal és évszámokkal tudod közelebb vinni gyermekedhez a megtörténteket, hanem például élettörténetekkel.

Kutattam Trianon női vonatkozását, de mondhatom, semmit nem találtam. Nem mondom, hogy mi nők mossuk kezeinket, ez az egész gyalázat a férfiak bulija volt. Nem, nem ide akarok kilyukadni. Egyetlen női legendát tudunk megismertetni leányainkkal, mégpedig Kárpáti Piroska, székely tanítónőét. Ő, hazafias érzéseitől indíttatva gondolatait és érzelmeit az Üzenet Erdélyből című versében fogalmazta meg. Cselekedetéért a románok 1920-ban, akasztással kivégezték Aradon. 

Hallgasd meg a verset!

Hozzáértők szerint a szerző nem volt más, mint Tábori Piroska írónő. Kilétéről bővebb okfejtést itt találsz: http://magyarokszovetsege.network.hu/blog/magyarok-szovetsege-hirei/karpati-piroska-uzenet-haza Akárki is volt valójában, emlékezzünk a fiatal vértanú nő halálára.

Jelképekkel is erősíthetjük az emlékezést. Én kimondottan javasolnám – ezért is lett pipacsos a nyitókép –, hogy vegyük át a pipacsot a Brit Nemzetközösség országaitól, amivel az első világháború végére, az elesett hősökre emlékeznek. 

De ha valami eredetit szeretnénk, akkor a Trianoni kereszttel díszített magyar zászló is jó választás lehet.

Végül is a trianoni megemlékezés délutáni programján vettünk részt először a Palotai Turul Társaság szervezésében. Az emlékezés virágait a félárbocra eresztett Országzászlónál lehetett elhelyezni. Az érkezők a Trianoni kereszttel díszített papírzászlókat kaptak. Az eseményt a békediktátum aláírásának idejére emlékeztető harangzúgás zárta: a jelenlévők néma fejhajtással gondoltak vissza az eseményre.

 Az esti ünnepségre is visszamentünk, ami szerintem egész színvonalasra sikeredett. A programsorozatot az Összetartozás tüze meggyújtásával indították.

Változatos előadások voltak: vers, himnuszok, visszaemlékezések, népdal, néptánc, ünnepi beszéd, kortárs szerzemény váltották egymást. Mindezt megkoronázta a Thury-vár csodás fényfestése. Le a kalappal Talabér Márta, a város polgármestere előtt. A hatalmas vár előtti téren bőven be lehetett tartani a másfél méteres távolságot. A záró eseményen opcionálisan lehetett részt venni: fáklyával a kézben, vagy anélkül lehetett bárki részese a vár előtt megtervezett, drónnal felvett, 1920-at kirajzoló élőképnek.

Én azt gondolom, minden a lehető legjobban sikerült. Mégis egyetlen dolgot éreztem, mikor a táskámba nyúlva észrevettem, hogy a bekészített papír zsebkendő csomag bontatlan maradt: valamiért a szívem üres maradt kicsit. Nem tudom az okát. Talán a sok akció elvonta a lényegről a figyelmemet? Hazaérve félve fordultam a nappaliban, a fotelbe lehuppant gyerekem felé: „ – Na milyen volt?” „Ezt a hülyeséget, semmi értelme nem volt.” – lökte oda. Nem is mertem megszólalni. Míg fürdött, a tv-ben az Ismerős Arcok koncertjére lettem figyelmes, még a páromat, Gézát is a fotelbe szögezte. „Lehet, el kéne menni egy koncertjükre.” – nyugtázta a hallottakat. Mikor én jöttem ki a fürdőből, lelkesen magyarázta a kivágott fenyőfákról szóló számot. Sejtettem, hogy a Nélküled lesz az utolsó számuk, és magamban azt kívántam, hogy Géza akkor menjen zuhanyozni, hátha hatással lesz rám, bár már nem először hallottam. Amikor láttam, hogy a színházterem nézőterén az emberek felállva énekelnek… Géza kirontott a fürdőből, én pedig a lecsorduló könnycseppet még gyorsan elmorzsoltam az arcomon időben. „ – Hát ebből is egy himnusz lehetne” – hebegtem zavartan, az összetartozás himnusza – tettem hozzá gondolatban.

Másnap reggeli után még egy utolsó kört intéztem a fiam felé, reménykedve, hátha más választ kapok. „Nem, nem változott semmi, legszívesebben hazabicikliztem volna.” – válaszolta megingathatatlanul. „Az énekes srác is hamis volt, jó, a gyerekek aranyosak voltak, de a hajléktalan a parkban, az volt az egyetlen poén.” – ragozta tovább. Elnyúlva visszhangzott bennem tovább: poén, poén… poén. „Hány lakosa is van a városnak?” – rántott ki kérdésével a bénultságomból. „ – Kb. tíz-húszezer lehet.” „ – Egy húszezres városból csak 50 embert érdekelt? Azért ez mond valamit.” – reagálta le. „ – Volt az száz is, csak nem látszott a nagy téren.” – próbáltam szépíteni, de belül éreztem, hogy rátapintott a lényegre, ez tényleg mondott valamit. Mit várok én a gyerektől, ha a felnőttektől is csak az érdektelenséget, a közönyt látja? „ – Sajnálom” – nyugtáztam magamban, nem tudok többet tenni.

Mit szólt a te gyereked a 100 éves évfordulóhoz? Elvitted magaddal valahova megemlékezni a történtekről? Milyen ötleted van, hogyan lehetne még közelebb hozni a fiatalokhoz ezt a mindörökre megőrzendő magyarság-emléket?

Ha szeretnéd, hogy kommented bekerüljön a Valódi Nő kézikönyvbe, csatlakozz a Valódi Nő Facebook csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/427112458156085/?source_id=654622728041634

Teljesítsd be női küldetésed!

Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!

www.facebook.com/valodinoblog