Meseország ajánlata kicsi és nagyobb lányoknak, serdülőknek, a női szerepre készülőknek, asszonyságoknak, a népmese napjáról megemlékezőknek. (Kép: Wikimedia Commons)

2005 tavaszán, a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, Benedek Elek születésnapja lett a népmese napja, vagyis szeptember 30. Arról sokat olvashatunk, hogy milyen fontos a mese a gyerekek fejlődése szempontjából, kezdve a képzeletvilág gazdagodásától, a nyelvtani szókapcsolatok és kifejezések megismerésén és a szókincs bővülésén át, a bátor meseszereplők félelmeinek átélésével a saját problémák, nehézségek oldásáig. De vajon mi felnőttek, kötődünk még a mesékhez? Vagy alig várjuk, hogy a mindennapi, esti kötelező, gyereknek való ledarálásával, minél előbb szabaduljunk a realitásoktól szerintünk távolálló, idealistává, a föld felett kettő méterrel járó embereket faragó történetek világából. Neked milyen gyerekkori, meséléssel kapcsolatos emlékeid vannak?

Nekem nem nagyon meséltek a szüleim. Első mese-emlékeim az óvoda világából fakadnak, amikor Zsuzsa és Éva nénik századszor sem unva olvasták fel az Öreg néne őzikéjét, vagy amikor izgalommal várva húzkodtuk be a sötétítő függönyöket a diavetítéshez, és kuporodtunk egymás mellé a meleg szőnyegre. A közösen átélt történetek vidám vagy tanulságos, mindenesetre máshoz nem fogható élményét adta egy-egy ilyen esemény. 

Az én kedvencem, A sehány éves kislány volt. Ámulva-bámulva néztem a mesekönyv csodás rajzait, az anyuka pocakjában megbújó, fejjel-lefelé szunyókáló, békés kisbabát. A szőke, hosszú hajú mamát pedig nagyon szépnek láttam. Egyáltalán: abban a könyvben minden rajzot gyönyörűnek találtam.

Anyám tudom, hogy megvette a Minden napra egy mese című könyvet otthonra, da csak a nehéz, nagy méretére és az elején vigyorgó napocska-lányra emlékszem. Apám, amikor „volt egy kicsi a fejében”, akkor folyton egy hangyacsaládról mesélt, hogy a hangyapapa egymás után, sorban, mindig kiküldte a legkisebb fiát: „ – Menj ki kisfiam és nézd meg, hogy esik-e az eső?”. Az eső szó elejét mindig magasra vitte, majd a ső-t pedig mély hangon dörmögte és nevetett. Na és ezt ismételte úgy húszszor egymás után. Hát kb. ennyi. Aztán úgy negyedik-ötödik osztályos lehettem, amikor egyszer a mostohaanyám adta könyvek között felfedeztem magamnak a kopott, barna fedelű Mindenki meséskönyve című kincset. Megsárgult lapjait félve lapoztam, miközben csak úgy faltam magamba a világirodalom legszebb meséit.

Na de térjünk át a mesék lányoknak, leendő nőknek szóló világára.

3 éves kor alatt nincs értelme tanulságot hordozó meséket olvasni a gyereknek, mivel ezeket még ebben a korban nem fogja fel. Bőven elég, ha olyan történetet választunk, amiben az ő kis életéhez hasonló mozzanatok zajlanak: a főhős reggel felkel, megmosdik, fogat mos, majd történik vele valami, végül fáradtan, ágyba zuhanva alszik az eseménydús, boldog nap után. Ezekből a sztorikból a kislány a napi rutint tanulja meg, valamint a mindennapi élethez tartozó, gyakran használt alapkifejezéseket, megismeri az állatokat. Te tudsz mesét javasolni erre a korra? Ezt a sort szerintem A sehány éves kislány, Marie-Claude Monchaux-tól méltán folytathatja, még ha nem is népmese. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a babavárás, a tökéletes család eszményi képét egy 4-6 éves kislány számára bámulatosan, a gyermeki retinákba beégetve festi le.

Talán most kanyarodhatunk rá a népmesék világára.  A mesék világa azon alapul, hogy az ember, a gyermek – mivel társas lény – kíváncsi arra, hogy mi történik a másikkal. Ne felejtsük el, hogy ezen elbeszélések legfőbb célja, hogy a gyermek megtanulja, hogy nincs egyedül a problémáival, mások hasonlókkal küzdenek, és kitartással, tanulással, sok-sok próbatétel után, ezeket legyőzheti, melynek így vagy úgy, de meg lesz a jutalma.

Ebben a kínálatban már bőséggel találnak az iskolás lányok olyat, ami előre vetíti számukra, tehát megtanulhatják belőlük, hogy melyek azok a tulajdonságok, amik a „jó leány – rossz leány”, „jó feleség – rossz feleség”, vagy „jó anya – mostoha anya” szerepeit jellemzik.

A szorgalmas és a rest leány meséje például szembeállítja a dolgos, mindenkinek segítő leányt a lusta, szolgálni nem akaró, kezeit össze nem koszoló leánnyal. Persze meg is lesz egyiknek így, másiknak úgy a „jutalma”. Plusz adalékként, a kislányok megismerhetik a meséből a zsémbes vénasszony karakterét is, aki az által, hogy a mese keretei között összeveszik a bácsival és lányával együtt távozik a házból, szintén negatív megítélés alá esik.

Azon túl, hogy a gyerekleány a mesét hallgatva, elképzeli a szereplőket, a környezetet, – különösen idősebb korban –, önkéntelenül is összehasonlítja magát a hősökkel, egyfajta tükörbe néz, így a történet szembesítheti azzal, hogy az ő viselkedése ilyen vagy olyan, akár arra is rávezetheti, hogy valamiben változtasson. Meséink gazdag tárházának köszönhetően találunk olyat, ami a szép beszéd fontosságára figyelmezteti a lányokat (A három selyp vagy pösze leány), hogy kerüljék az akaratos, zsémbes, mindig az „enyém az utolsó szó” stílusú szövegelést (A nyelves királykisasszony), hogy a bölcs, tanult beszéd és gondolkodás elsajátítása szintén kívánatos (A bíró okos lánya), ha megfelelő férjre szeretnének szert tenni. Te milyen mesét ajánlanál fiatal lányok részére? 

A szorgalmas leány vagy asszony témához kapcsolódik A rest leány meséje is, csak immár feleségként szerepeltetve.

Megható és kedves történet A királykisasszony cipője, ami arra hívja fel a női nem figyelmét, hogy az önteltség és nagyképűség, ha lekezelünk másokat, ezek nem vonzó tulajdonságok.

Ugyanakkor serdülő leányaink már nem biztos, hogy rávehetők a népmese olvasására, ezért olyan történeteket osszunk meg velük, amikből felkészülhetnek a későbbi párválasztás, férjhez menés és gyermekvállalás időszakára. Ha régebbi, történelmi jellegű, személyes beszámolókat, regényeket ajánlunk nekik, azok segíteni fogják azt, hogy értékeljék a jelenkor – habár még mindig sokrétű –, de mégis csak sokkal-sokkal könnyebb, nőkkel szemben támasztott elvárásait. Hálásak lehetnek azért, hogy nem élünk háborúban, ami elvehetné szerelmüket, hogy ma már sok férfi ugyanúgy részt vesz a házimunkában, gyermeknevelésben, segíti feleségét a karrierje építésében, nem úgy, mint régen. Ezekből a régi sztorikból meg tanulják értékelni, hogy ma már bármiről lehet az édesanyákkal nyíltan beszélni, legyen az a küszöbönálló nászéjszaka vagy a teherbeesés. Ilyenek pl. Polcz Alaine könyvei, én például Az életed, Bíró Berta címűt ajánlom.

Lányaink korán érnek. Ha nehezünkre esik a kényes témákról beszélgetni, de mégis figyelmeztetnénk erre-arra ifjú csemeténket, a Székelyföld erotikus, pajzán, szókimondó meséi kiváló lehetőséget kínálnak, hogy szemezgessünk belőlük. Nézzünk egy rövid történetet Barcsa Dániel: Jösz’ te hezzám című gyűjteményéből.

Úgy ne járj, mint a pléhtető!

Szegény volt a család, a nagy leánynak bé kellett állnia szolgálónak. Bészerezték hát Brassóba, egy szász famíliához.

No, ezt a leányt kikísérték a szülei s a kisebb testvérei a brassói vonathoz. Mikor a szerelvény megállott, az utazó bészállt az egyik kocsiba, s hamarost kidugta a fejét az ablakon, hogy folytassa a búcsúzkodást.

Mikor az apja s anyja meglátták a leányukat, hagyatkoztak volna tovább, de nemigen maradt reá idejük, mert a palacsintasütő már mutatta is a masinisztának a zöldet. A mozdony sípolt, s lassan meglódultak a kocsik. Az apának csak egy utolsó figyelmeztetésre maradt lehetősége:

- Osztán vigyázz, Mári, vigyázz! Úgy ne járj, mint a templomunk tornyán a pléhtető!

- Az hogyan járt, Édesapám?

- Az úgy – kajáltotta a vonat után az ember –, hogy a nyáron egy iparos felhágott rea, felcsinálta, s úgy hagyta!

Az egészen nagy lányokat – úgy 18 éves kortól – pedig, akár a lehetséges csalódásokkal is szembesítheti a szülő. Ha nem is úgy, hogy papagáj módjára, „én előre szólok” stílusban, szinte belebeszéli a végzetét a lányba, hanem olyan irodalmat kínálva, ami a szomorú események szerepeltetésével, előre bevésődő, később mérlegelendő szempontokat tár a tapasztalatlan lány elé. Segíthet elgondolkodni olyan kérdésen pl., hogy kell-e minden áron társat választania maga mellé?

 Ha azonosulni tud a méltánytalanul elfeledett Bozzay Margit: Tizenötéves feleség… című regényében ezzel a néhány idézett sorral, akkor valószínűleg igen a válasz. (Nézd, én mennyire salátára olvastam főiskolás koromban, amikor már el voltam jegyezve.)

Az, akinek elsősorban lelki társ kell, aki egyedül nemcsak testileg, lelkileg is pusztul, s aki társ híján nem tudja kihozni magából sehol, semmiben azokat a képességeket, amelyeket ki tudna hozni, ha társa volna.

Csakhogy kedvet csináljak – akár férjes asszonyoknak is – e kedves műhöz, szintén ebből származik az a nem ebtől való gondolat, ami felveti annak lehetőségét, hogy az ember lánya felismeri azt, ha éppen nem megfelelő férfi mellett éli az életét. Íme:

Nem minden virág mellé való az a kertész, aki mellette van

Ugyancsak a fenti mű útmutatást ad a feleségnek a gyerekekhez és a férjhez fűződő viszonyáról, amennyiben az élet arra kényszeríti, melyiket helyezze előtérbe, mikor kell a válás gondolatával foglalkoznia. Te milyen regényt vagy önéletrajzi ihletésű művet ismersz, ami serdülő lányoknak, vagy feleségek számára hasznos olvasmány lehet? Neked mi a kedvenc, lányoknak szóló népmeséd és miért?

Ha szeretnéd, hogy kommented bekerüljön a Valódi Nő kézikönyvbe, csatlakozz a Valódi Nő Facebook csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/427112458156085/?source_id=654622728041634

Teljesítsd be női küldetésed!

Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!

www.facebook.com/valodinoblog