Teljesítsd be női küldetésed!

Valódi Nő
Rossz anya

rossz_anya.jpg

Van-e rossz anya? Vajon meg kell-e köveznünk őket? Fókuszban az Éva magazin 2018-as, Írd ki magadból! pályázatának 3. helyezett, Rossz anya című írása. Zsebkendő legyen nálad…

Egy „becsúszott” vagy még nem akart terhesség dilemmája, nem várt komplikációk szüléskor, megcsalás, szülés utáni depresszió, szoptatási nehézségek, hatalmas teher, vagy az egyedüliség érzése, segítség nélkül lenni szülés után, gyereknevelési problémák, kimerültség. Sok-sok ok, ami ahhoz vezethet, hogy egy anya, mint nagybetűs ANYA megbicsaklik, leszerepel, kicsúszik a szerepéből. Veled mi a helyzet? Minden rózsaszín körülötted? Valóban? Vagy csak azért színlelsz, mert ezt várja el a világ, a családod, a férjed? Mi az igazság, valld be?! Az egyik gyerekedet jobban szereted, mint a másikat? A serdülőd úgy kikészít, hogy szinte már utáljátok egymást? Szégyen ide vagy oda, alig várod, hogy a korona-mizéria után kezdődjön az iskola? Bármi is az ok, csak altató, nyugtató, alkohol vagy cigaretta mellett vagy képes a mindennapokat végigélni? Lelkiismereted altatod folyamatosan és az édességevésbe menekülsz? De lehet, hogy abban a fázisban vagy már, hogy szakemberhez fordultál: coach, pszichológus vagy pszichiáter segít az évek alatt lekozmált lelki lekvár felszínre hozatalában? Ha van kedved, írd meg!

Amíg összeszeded a bátorságod, olvasd el az Éva magazin 2018-as, Írd ki magadból! pályázatának 3. helyezett novelláját.

Szalai Ilona: Rossz anya

Én még nem akartam gyereket, de a férjem azt mondta, hogy legyen: „Legalább lesz, akit szerethetek.” Így aztán lett. Veszélyeztetett kismama lettem, fenyegető vetéléssel. Bent lubickolt már a hasamban, amikor kaptam a férjemtől egy gyűrűt. Két egymással szembe úszó delfinből állt, ezek voltunk mi, anya és apa, a hiányzó kis delfin pedig bent pancsolt a pocakban. Élveztem az otthonlétet, készültem a baba fogadására. A terhesség kezdetén 54 kiló voltam. Terhességi cukorbetegségem lett, egyre ödémásodott a lábam. Az utolsó hónapban az érsebészeten elmagyarázták, hogy a nagy a gyerek lelassította a lábamban a keringést, emiatt mindkettőben vérrög alakult ki a térd magasságában. Ez volt pénteken, hétvégére mindkét lábamat befáslizva hazaengedtek. Akkor már annyira fájt, hogy potyogtak a könnyeim. Hétfőn a kórházban megműtöttek, mivel a jobb lábamban a rög combközépig vándorolt. A szülésig mindennap vérhígítót kaptam. Június 27-én hajnalban végre megindult a szülés. Nagyot vágtak, hogy kiférjen, rengeteg varratom volt, de a vérhígító miatt a vérzés nem akart elállni. A harmadik méhösszehúzó injekció után engedtek csak vissza a kórterembe. Akárhányszor felálltam, mindig hívni kellett a takarítónőt, hogy mosson fel utánam. Napokig így szédelegtem. Azon a héten a fiam volt a legnagyobb, 4100 grammal és 58 centiméterrel született.
Végre hazamehettünk, a gyerekszoba szépen berendezve várt minket. A tápszeren a baba szépen cseperedett. Pár nappal később mertem csak tükröt tartani a lábam közé, és még a kezem is megremegett, olyan szörnyű látvány tárult elém: mindenem duzzadt és lila volt ott lent. Talán ezért is nem emlékszem, milyen volt ekkor a házasélet. Mindenesetre augusztusban az azonos emeleten lakó szomszédasszony közölte velem, hogy látták a férjemet egy másik nővel. A hírre, hogy lecserélt – pedig megadtam kérésére azt, akit szerethetett –, csak forgott körülöttem a világ, de valamiért nem dőlt össze. Az éjszakai etetésekkor sírva tartogattam karomon a kisfiút, és csak az árulás kopár szava merészkedett elém. Ősszel aztán egy korán behavazott, hideg napon a gyerekkel elköltöztem anyámhoz. Noha mindenünk megvolt, a boldogtalanság mintha örök társamul szegődött volna azon a télen. Nem volt Télapó, se karácsony, se szilveszter. Az alakom egyre vékonyabb lett, észre se vettem, és újra 55 kiló lettem. Az apja rendszeresen látogatta a gyereket. Mivel anyám nem engedte be, így csak a lépcsőház folyosóján mondta el, hogy „a szomszéd kertje már nem zöldebb”. Egy alkalommal, mikor kábé három hónap után a fia nem mosolygott rá, mert nem ismerte meg, férfi létére elbőgte magát. Könyörgött, hogy menjünk vissza hozzá. Bolond fejjel visszaköltöztem, de én csak a gyerek érdekét néztem. A barátnőmnek hitt szomszédasszony – biztosra vettem, hogy velem örül – első alkalommal rögtön odavágta: „Nem értelek, még ki se hűlt az ágy a másik nő után, hogy tudsz máris belefeküdni?” Csak kapkodtam a levegőt és habogtam valamit arról, hogy a gyerek miiaaatt teszem, hogy csaaládban nőjön fel.

Szép lassan elérkezett az ovi és vele az első gondok ideje. A legrosszabb talán az volt, amikor a gyerek megharapta egy kis ovis társát. Nem értettük a magatartási gondokat, a család egyben volt, a nagymama segített, három évig otthon voltam gyesen, míg újra dolgozni nem kellett. Iskolaválasztás előtt az óvoda olyan sulit ajánlott, ahol a Gordon-módszer szerint tanítottak. Mivel nem vált be, egy hagyományos iskolába átíratva, ifjú negyedikesünk a legóját árulta az osztályban, ablakot rúgott be labdával, a tanári asztal fiókjából kivette a tőle elvett tárgyakat. Uramisten, gondoltam, hol mertünk mi annak idején a tanári asztalhoz még hozzányúlni is? A városi nevelési tanácsadóban kötöttünk ki. Odafelé menet kérdezte a gyerek a kocsiban, hogy mi fog ott történni. Mondtam neki, hogy biztosan beszélgetnek vele meg rajzoltatják majd. „Jó – válaszolta –, akkor mindent csak feketével fogok rajzolni és olyan embereket, akik egymást hasba lövik és folyik a vér.” Próbáltam nem nagyon reagálni, hátha kimegy az őrület a fejéből. Mindent úgy rajzolt le, ahogy előre elmondta.
Az apjától történő válásom után örültem, hogy az új páromat is elfogadta … addig, amíg az apja újra fel nem tűnt a színen. Onnantól lavinaként indult el minden. Egy újabb gyerekpszichológusnak elmondtuk a párommal, hogy mi csak azt követeljük meg a gyerektől, hogy legyen rend a szobájában, mossa le a sáros cipőjét és mindennap mosakodjon. Ő ezt válaszolta: „Vannak olyan meccsek az életben, amikor nem érdemes felvenni a bokszkesztyűt, mert a szeretet károsodik.” Soha nem fogom elfelejteni a szavait. Talán itt hibáztam el? Én felvettem azt a bizonyos bokszkesztyűt és meccseztünk folyamatosan. Meccseztem az apjával is, aki végül elperelte tőlem a gyereket. Meccseztem a fiammal, aki beperelt a bíróságon, mikor már az apjánál lakott (pontosabban onnan is albérletbe költözött), mert azt akarta, hogy ő kapja a gyerektartást, ne pedig az apja. Mikor megkaptam az idézést, földbe gyökerezett a lábam, nekem ilyen az életben nem jutott volna eszembe, hogy saját szülőmet vigyem bíróságra, pedig az enyémek is elváltak hároméves koromban, és még lenne mit leírnom itt, de még ezt sem tehetem meg velük! Ekkor már anyukám pénztárcájából pénzt vett el, pedig anyám mindig szívesen látta őt és soha nem tudott benne csalódni.
A lavina gurult tovább: a fiam albérletből kollégiumba költözött, a kollégiumvezető jellemzésében pedig vég nélkül sorakozott a tiltott dohányzás, lerészegedés, folyosón fetrengés, szekrényösszetörés. Mindennek tetejébe végül nem ment el érettségizni. Miközben zajlott a per, megbeszéltem a gyerekkel, hogy neki utalom a gyerektartást, de egy feltétele van, mégpedig az, hogy leérettségizik. A szemembe mondta, hogy folyamatban van, de kiderült utólag, hogy hazugság volt. Mindezt a bírónő által az iskolából bekért jellemzés igazolta, mely szerint három tantárgyból eleve nem teljesítette a követelményeket. Megnyertem a pert a fiammal szemben, miután nyilvánvalóvá vált, hogy magának a bíróságnak is hazudott. Mégsem voltam boldog. Mélységesen csalódtam, hiszen nem tudtam bebizonyítani az élettársamnak sem, a nagyszülőknek sem, a világnak sem, magamnak sem, hogy ez a fiú értékes. Telt az idő céltalanul, a kapcsolatunk rideg lett, már nem tudtam bízni benne. Egyik hétköznap a rendőrségnél tettem ki az autóból, mint utólag kiderült, kihallgatásra ment. Elvette egy ittas ember telefonját. Egyre többet volt az idős, hetvenhat éves anyámnál, többnyire ott futottunk össze. Anyám mindig főzött rá, pénzelte, nem tudott nemet mondani. Aznap én se tudtam, egy nyári vízi táborba készült, a kezébe nyomtam egy tízezrest.

rajz1024x810logo.jpg

Hosszú volt a táborban az a bizonyos este, az eső sem akart elállni és nem jött álom a fiú szemére, se nyugalom a nyugtalan lelkére. Állítólag kiment hajnalban a táborból, hívta a folyó magához. Kis delfinként vízben jött az égből, vízben is távozott oda vissza. Kezemben a halottvizsgálati bizonyítvány, az áll rajta, hogy a halál oka fulladás. Többet nem tudok és firtatni sem akarom. Örökre rajtam a bélyeg: én rossz anya vagyok.

Hogy tetszett a történet? Mit tanácsolnál az ilyen helyzetben lévő anyáknak? Mi a véleményed? Te le mernéd írni az elrejtett, titkos anya-történeted? Ha igen, mit írnál le? Ha nem, miért nem? Bármiről is szólna, amitől úgy érzed, hogy rossz anya vagy, tudd, én nem kövezlek meg. És nem csak azért, mert a fenti történet velem esett meg, Szalai Ilona – az anyukám leánykori nevét választottam írói álnévnek, mert még 3 évvel ezelőtt sem mertem bevállalni azt, hogy a fiamat elvesztettem. Viszont végre eljutottam oda, hogy szembe tudok nézni vele. El tudom fogadni, hogy mindez megtörtént, a múlté, és a tőlem – akkor telhető – lehető legtöbbet és legjobbnak látottat próbáltam megtenni. Hogy az élet így keverte a kártyákat – nem tudom, hogy valaha megtudom-e, hogy mennyi volt a valódi ráhatásom, beleszólásom az események alakulásába?

Lehet, hogy akaratunkon kívül vétkeztünk, mint anyák, vagy ellenünk követett el rosszat az anyánk, a mostohaanyánk. Bocsássunk meg nekik és magunknak is, csak ez szolgálja a fejlődésünket és lelki békénket. Ha kell, kérjünk segítséget, de a nehéz munkát nekünk kell elvégezni. Mindannyiunknak Boldog anyák napját kívánok!

Ha szeretnéd, hogy kommented bekerüljön a Valódi Nő kézikönyvbe, csatlakozz a Valódi Nő Facebook csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/427112458156085/?source_id=654622728041634

Teljesítsd be női küldetésed!

Ha tetszett a bejegyzés, légy szíves oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Továbbiakért kövesd a Valódi Nő blog Facebook oldalát!

www.facebook.com/valodinoblog

A bejegyzés trackback címe:

https://valodino.blog.hu/api/trackback/id/tr2816518136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása