Teljesítsd be női küldetésed!

Valódi Nő
Így kösd be a tankönyveket 7 lépésben!


rumli1000x563logo.jpg

Egy gyereknél már végig csináltam, tehát van tapasztalatom. A másodiknál is már hét éve „kötögetek” sőt, mi több még apuka is besegít és mégis be kell vallanom, az idén kiakadtam – talán a kor teszi? Öregszem? Nem tudom. Miért is akadtam ki? Azért…

 

… mert az idén duplán kell könyvet kötnöm!

Lehet, hogy neked is. Honnan veszem ezt a sületlenséget? Az én fiam tavaly hetedik osztályos volt és már akkor is úgymond ingyen tankönyvet kaptak. Ez azt jelentette, hogy megkapták az iskola könyvtári pecsétjével ellátott könyveket, amikbe – felhívták a figyelmünket –, hogy nem szabad beleírni, se aláhúzni, mert év végén le kell adni őket az iskolai könyvtárban. A munkafüzetekre ez nem vonatkozott, azokat valóban ingyen megkapták és használhatták a gyerekek.

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/9/20/ingyenes_tankonyvek_9THPB6

Mivel mi szeretnénk tovább tanulni és lehet, hogy szükség lesz később is a könyvekre továbbá úgy szoktattuk a gyereket, hogy alá- ill. kihúzással emelje ki a szövegek lényegét, így rájöttem, hogy nekünk ez nem megoldás. Sajnos így rögtön kiderült, hogy a tankönyveket meg kell rendelnem ahhoz, hogy a fiam a megszokott módon tudjon tanulni. Így is történt. Csakhogy tavaly a kapott könyveket nem kellett bekötnie annak, aki rendelt magának sajátot, hanem amikor azok megjöttek, a kölcsön könyveket egy hét múlva le is adtuk a könyvtárosnak és az ügy el volt rendezve.

Az idén viszont, a kapott ingyen könyveket kötelesek vagyunk akkor is bekötni, ha nem ezekből fog tanulni a gyerek. A kapott könyvek között pedig volt használt is, mivel a földrajz elég szamárfüles volt és kiesett a lapjai közül egy tollal rajzolt torpedó játék egy darabka kockás lapon. A 2018/2019-es évre vonatkozó ingyenes tankönyvellátásról itt olvashatsz: http://eduline.hu/kozoktatas/2018/7/11/kiknek_jar_ingyenes_tankonyv_a_20182019es_t_PREBRT

Tehát ráébredtem, nem elég, hogy iskolakezdés, vásárlások, könyvkötés, de ráadásul az utóbbi az idén duplán vár rám! Az asztali rumlihalmaz fölött – mikor ez tudatosult bennem – kiakadtam. Aztán felálltam, ittam egy kis hideg vizet, pár céltalan kör után a lakásban visszaültem az asztalhoz és nekiálltam, mint a robot a könyvek beborításának. Szerencsére a fiúk közben fodrásznál voltak, így nem láthatták Valódi nőségem kétségbeesését és zavarodott csatangolását az iskolakezdési káoszban. Rövid gyakorlás után kifejlesztettem a számomra legrövidebben kivitelezhető könyvkötési módszert.

Könyvkötés  7 lépésben

Nálunk a tanárok ragaszkodnak a műanyag, átlátszó tankönyvborítóhoz, én is kedvelem, mert így a gyerek rögtön látja, hogy melyik könyvet veszi elő. Számomra a tekercsben kapható „matricaszerű”, ún. „könyvborító fólia” nehezebben használható (szinte mindig buborékos lesz), így a két oldalt ragasztócsíkkal ellátott „öntapadós füzetborító”-t ajánlom kezdőknek (A/4 és a füzetekre megfelelő kisebb, A/5 méretben kapható). Szükséged lesz még egy éles ollóra, cellux ragasztóra. A vignettát előre döntsd el, hogy a borító alá kívánod-e ragasztani (ez esetben kevésbé sérül a használat során), mert akkor a könyvek bekötése előtt ragaszd fel és írasd meg a gyerekeddel (legalább ennyit tegyen meg szerintem)! Vagy pedig a bekötés után a kész borítóra ragasztjátok. Ahol kötöd a könyvet, a nem használt, bekötésre váró könyvekből, füzetekből bal és jobb oldalon képezz egy-egy nagyobb halmot, ezeknek fogod nekitámasztani a bekötendő darabot kötés közben, ha nincsen segítséged. Régen a kemény táblás tankönyvekkel nem volt ilyen probléma, de ezek a mai puhatáblás változatok nyeklenek össze-vissza.

  1. lépés: Válaszd ki a megfelelő méretű műanyag borítót. Én a kisebb A/5 méretűt választottam.1_2szamlogo.jpg
  2. lépés: Illeszd a könyvet a borító felső széléhez, így csak alul kell behajtanod a műanyagot (itt használódik jobban a kinyitások miatt) és leragasztanod.
  3. lépés: Bal kezeddel erősen nyomd le a könyvet, hogy ne mozduljon el, a lapokat emeld el az alsó könyvborítótól, húzd le a jobb kezeddel a ragasztócsíkot és hajtsd rá a könyv borítójára a nejlon borítót. A ráhajtást nagyjából az oldal közepénél kezd, majd simítsd végig.3_4szamlogo.jpg
  4. lépés: Ismételd meg az előző lépést a könyv másik borító oldalával is. 5szamlogo.jpg
  5. lépés: A könyv gerince körül ollóval vágj ki egy kis téglalapot, így szebben rásimul a borító a könyvre.
  6. lépés: Támaszd neki a könyvet az egyik füzetrakásnak, hajtsd fel egyik oldalon alul a könyv borítójára a műanyagot, a lent lévő oldalra még valami nehezéket is tehetsz, én itt a tolltartót használtam. Végül ragaszd le cellux-szal a felhajtott, kis szakaszonként leszorított átlátszó anyagot.
    6_7szamlogo.jpg
  7. lépés: Ismételd meg az előző lépést a könyv másik borító oldalával is.

Készen is vagy! Ha előzőleg nem ragasztottad fel, jöhet a vignetta. Oszd meg velünk, neked milyen – a könyvkötést gyorsabbá tevő – könyvkötési tippjeid vannak!

Igen, végül is fog összeszorítva, be lehet kétszer is kötni a könyveket, de… legyünk őszinték elég ez a kalamajka egy tanévben egyszer is. Nem beszélve arról, ahol több gyerek van. Nyilatkoztassa év végén az iskola a szülőket arról, hogy az elkövetkező tanévre kívánnak-e a gyereküknek ingyen tankönyvet, vagy inkább megveszik! Akkor nem kell külön könyvet rendelni, keresgélni a neten a könyváruházak között és kétszer könyvet kötni sem!

Teljesítsd be női küldetésed!

A bejegyzés trackback címe:

https://valodino.blog.hu/api/trackback/id/tr3314221473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása